2010. november 19. péntek hajnal van, korom sötét. Hirtelen felriadok, kivágódik mind két szememből az álom, izgatottan kezdem keresni a sötétben a lámpa kapcsolóját. Egy pillanat alatt lepereg előttem a gondolat, jaj csak nem? Csak nem aludtam el és késtem le a vonatot...? Végre megvan a gomb, határozottan megnyomom s hirtelen világosság tölti meg a szobát. Nyakam az óra irányába tekerem, húhhhhhhhh király nyugtatom magam, még csak hajnal 5 óra 17 perc, időben vagyok. Kipattanok az ágyból és a konyhát veszem célba. Eszem egy két falatot, majd jön a mega-gyors öltözködés, fogmosás, stb.. kezembe veszem pergető pálcáimat, átdobom hátamon a táskám és végre nekiindulok az útnak. Gyaloglás, hév, metró, villamos, vonat, a közlekedési eszközök gazdag portfolióját végigjátszva, 9 óra 53 órakor, négy óra utazás után révbe érek, Kistelek megállónál lekászálódok a vonatról. Még fel sem fogom, hogy megérkeztem, Unokatesóm, Oriznya (ezen a becenevén szólítom kicsi kora óta) már ott is terem mellettem, gondolkozás nélkül egymás nyakába ugrunk, megünnepelve a várva-várt nagy-találkozást. A vonaton kicsit fáradtnak éreztem magam, most viszont, hogy Ori itt áll mellettem, minden pillanat energizál, boldog vagyok és érzem, már megérte ennyit utaznom, ráadásul a peca még hátra van...

Bedobáljuk a cuccokat a dzsipbe és már robogunk is horgászcélpontunk felé. Fél óra se kell és a vízparton állunk, bevetésre készen. Úgy határozunk, hogy két módszerrel,  hagyományos úszózással (Ori) és pergetve (én), próbálunk a csukák nyomába eredni. A horgászat közben megjelennek az első napsugarak is, tisztára, mintha tavasz lenne, csodálatos időnk van. A víz illata és a friss reggeli levegő meghozza étvágyunkat, így pár perc pihenést hagyva a halaknak, lakomázni kezdünk.

Két rablást ugyan látunk az akadók között, de egyik készséggel sem sikerül halat fognunk, így egy óra próbálkozás után úgy döntünk, hogy odébb állunk és megnézünk egy másik tavat is, hátha ott nagyobb szerencsénk lesz. Kocsiba be, töltésre fel, majd erdőbe be. Még szerencse, hogy Unokatesóm vadászként, jobban ismeri ezt az erdőt, mint a saját tenyerét, én már rég elvesztem volna ebben a csodás dzsungelben...csak kapkodom a fejem. Gyors helycserés támadás után, egy újabb mesebeli vízre kalauzol házigazdám, teljesen lenyűgöz a látvány, le is kell ülnöm, hogy feldolgozzam, nem minden nap lát ilyen szépet az ember.

Behangoljuk a felszerelést, majd indulok is, hogy bevessem, illetve indulnék, de annyi ígéretes terület van, hogy hirtelen azt se tudom, hol kezdjem a pergetést. Az erdőben elhelyezkedő kis tó, teljesen érintetlen, egyedül horgászunk rajta, ember nem sok járhat ide, de rablást annál többet látni.

A dolog varázsa abban áll, hogy egy-egy "kitaposott" pár méteres területen kívül, alig lehet a tó széléhez merészkedni, mert az erdő már a vízben is megvetette lábát, a bedobást szinte lehetetlenné téve számunkra. Ori azonban szerencsére tudja, hol van esély próbálkozni, hamar odavezet egy ígéretes "tisztáshoz", letáborozunk. Egy narancssárga színű gumihalat tűzök a horogra és már lendítem is a cuccot befelé. Két három méterre lehet már csak a csalim a parttól, lassan tekerem, mikor hirtelen rákaffant valami. Bevágok, de már késő, hú nagyon meglepett, nem voltam felkészülve, hogy a lábam előtti fél méteren marjon oda neki. A gumi oldala úgy nyílik szét, mint az alma a húsbárd alatt. Gumicsere és már dobom is vissza újabb kapás reményében. Pergetek, pergetek, de csak az idő pereg, fogást nem tudok felmutatni. Összecuccolok és 15-20 méterrel odébb állok. Itt aztán minden méterért meg kell küzdeni, mármint a parton is! Bokor és fa dzsungel, próbálok kúszni előre, kétszer is majdnem elvágódok, mert gumicsizmám egy egy termetesebb gallyban fennakad menetelés közben, de végre elérem helyem. Leszánkázom a domboldalon, de a víz előtt sikerül megállnom, ez aztán vad-horgászat a javából, mosolyodok el magamban és már lesem is a következő csalira valót.

Alig telik el pár perc, Ori felkiált, hogy itt a csuka. Örömöm leírhatatlan, jaj, csak sikerüljön kiszedni, hogy látni is tudjam. Mint az őrült, ki letépte láncát, rohanni kezdek bokrokon és gallyakon át :) annyi eszem persze nincs, hogy pergető pálcám ott hagyjam helyemen, a nagy izgalomban kezemben ragad, azzal együtt kerülgetem a természet adta akadályokat. Mikor odaérkezem Unokatesómhoz, Ő már boldogan tartja kezében a csodálatos, mélyzöld színű csukát, micsoda szép hal!!! Horogszabadítás és gyors fényképezkedés, még jó lenne tovább nézni ezt a szép halat, de nincs idő, engedjük is vissza, huss, boldogan elúszik egy másodperc alatt.

Süt a nap, együtt horgászunk és már egy szép, egészséges csukát is sikerült fogni!!! Hát lehet ennél jobb? A választ hamar megtudjuk, igen lehet. Ori pár perc leforgása alatt ugyanis olyan szép sügeret akaszt úszós készségével, hogy ez minden várakozásainkat felülmúlja.

Én rendíthetetlenül pergetek tovább, míg az úszós készségre újabb vendég jelentkezik. A vízbe dőlt fa gallyaihoz bedobott piros bóbitás úszója Orinak úgy merül, mint a filmben a Titanik, nincs is idő tovább várni, mert akkor teljesen beviszi a tuskóig a felszerelést a ravasz hal. Ori hirtelen bevág, egy pillanatra begörbül az érzékeny bot, de aztán valami miatt mégsem akad jól a horog. A horgon lévő kiskárászon igaz, ott ülnek a csuka-fogak, de a halat most sajnos nem sikerül fényképezésre csábítanunk.

A nap további része nagyon gyorsan telik, sajnos :( Bár nekem nem sikerül halat fognom, nagyon boldog vagyok, hogy Orival tölthetem ezt a tökéletes napot, mert a fantasztikus idő, a fogott halak, és a tény, hogy Unokatestvéremmel horgászhatok ezen az érintetlen tavon tökéletessé és feledhetetlenné teszik számomra ezt a mai napot.

Visszatérünk, az egyszer biztos!

Orikám Drága, köszönöm, még1szer,hogy vendégül láttál és remélem találkozunk hamarosan, legyen szó horgászatról vagy vadásztról, teljesen mindegy, ez mellékes dolgog, a lényeg, az amit Te is írtál, hogy minél több percet, órát, napot együtt tudjunk tölteni szeretteinkkel!

A bejegyzés trackback címe:

https://doricarp.blog.hu/api/trackback/id/tr742461869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olmi 2010.11.21. 19:24:45

WoW!!! Tök jó volt olvasni, köszi Dóri az élménybeszámolót :-) Örülök, hogy ilyen jól sikerült a peca :-) Kitartás!!! Next time majd a pergetésre is jön csukesz biztos :-)))

kalapeca 2010.11.22. 19:45:32

Na végre! Keresek egy kis pénzt....kiadom az írásaidat egy könyvben! A borítón én leszek mint Lui De Funes : 55

Doricarp 2010.11.23. 21:53:47

@kalapeca: János, mondtam már, hogy imádom a humorod? :) :) :)
A könyv részleteit megdumáljuk még :)
süti beállítások módosítása