Kedves Olvasó!

 

A most következő írás, több szempontból is különlegességnek számít. Egyrészt, hogy, Női versenyről szól, másrészről pedig, mert maga a verseny Főszervezője, Kalacsi János írta, akiről köztudott, hogy az ország egyik legjobb Versenyszervezője.

 

Jó olvasást kívánok!

 

 

2011. április 03.-án került megrendezésre Tápiószentmártonban a második Női Parti Pergető Kupa!

A verseny napjára  a jelentkezők létszáma 38 főre emelkedett , ami 8 nevezővel több, mint a tavalyi versenyen volt. Reggel 7 órára volt kiírva a gyülekező, de sokan már jóval korábban megérkeztek a verseny helyszínére, hogy körbejárják a számukra idegen tavat és kinézzenek maguknak egy esetlegesen nyerő helyet!

Kissé hűvös, de nyugodt időjárási körülmények között fogyaszthatták el a reggelit a Dényi BT. által felajánlott kitünű látványszendvicsekből és előtte a finom Bolyhos ágyas pálinkákból!

 

Újdonságnak számított a sorsoláskor hogy egy joker labdát rejtettünk a többi közé, és ennek a kihúzója visszakapta a nevezési díjának összegét. A szerencse Molnár Nikolettának kedvezett, aki bizony jókora távolságról érkezett a versenyre, Debrecenből! További meglepetéssel készültünk a sorsolásra, aki az utolsó 5 indulási számot húzta ki annak vigaszdíjul egy nagytábla Milka csokoládét adtunk a kihúzott sorszáma mellé. Feszült figyelemmel hallgatták a megnyitón elhangzó jó tanácsokat, amely megnyugtatásul szolgált azoknak a versenyzőknek, akik életük első versenyén vettek részt, mert bizony a többsége először méretette meg magát ilyen rangos eseményen! Ami tőlünk szervezőktől és támogatóktól csak lehetett mindent megtettünk, hogy emlékezetes maradjon mindenki számára ez a remeknek ígérkező verseny.

A verseny pontban 09.00 órakor , nem minden napi körülmények között indult útjára.

 - A verseny kezdetét jelző dudaszó most elmaradt és helyette a tápióbicskei hagyományőrző tüzércsapat ágyúszavára kezdődhetett el az ország egyik legrangosabb női pergető versenye!

- Nem sokáig kelet várni az első fogásra, Schvart Erika villámgyorsan megmutatta miért is jött a versenyre! 67 cm es csukával adta meg az alaphangot a verseny további sikeresnek ígérkező folytatására.

 

Villám gyorsan elterjedt a hír, hogy a horgásztó újonnan felszabadított részeinél vannak a nagyobb csukák. Sorban érkeztek is  a versenyzők a tó ezen részére  hogy itt próbáljanak túljárni az éhes csukák eszén. Tóth Margaret egy a szélén álldogáló termetes csukát próbált étvágyra gerjeszteni, de elkésett, mert a falánk ragadozó már túl volt a reggelin így unottan hátat fordított Margaret műcsalijának.

- Közben a tó eldugott sarkában Szűcs Mónika már a második igen szép csukáját mérette le.

-Mlecsenkov Flóra a verseny legfiatalabb indulója 71cm-es csukával küzdött meg sikeresen!!

 

Tehát amit meghirdettünk, hogy tekintélyes csukákkal várjuk a versenyzőket az teljesen igazolta magát a fogott eredmények alapján.

A verseny második felére kettészakadt a mezőny, 3 versenyzőnél volt 3db fogás, a többiek egy-egy darabnál tartottak. Az utolsó órában Kalacsi Jánosné hajrázott a legjobban egy 74 és egy 73 cm es csukát fogva, és ezzel nyiltá téve a verseny végső sorrendjének kimenetelét. Jött is  a harmadik fogás, de sajnos érvénytelennek bizonyult mivel egy szép 3 kg os ponty rángatózott a botvégén műcsalival a hátába akadva!

- Örvendetes dolog volt, hogy valamennyi versenyző kitartott a verseny végéig kisebb pihenőkkel tarkítva, ami természetesnek mondható ebben a fárasztó horgászmódszerben.

Derekasan megdolgoztak kivétel nélkül a hölgyek a bográcsos ebédért és a melléjáró frissítő italokért. Amíg a versenyzők az ebéd elfogyasztásával voltak elfoglalva, addig Nagy Sándor barátom összesítette a személyre szóló fogási naplókat a regisztrált fogások alapján.

Nagyon szoros végeredmény született a dobogósok között, hiszen mind a három helyezett 3-3 db csukát fogott így senki sem tudta előre hogy ki lett a 2011-es  év Női Bajnoka!

- Az ebéd elfogyasztása után mindenki megkapta a számára előre elkészített ajándékcsomagot, emléklapot és a wobblereket. Kitűnő időjárási körülmények között mindenki győztesnek érezhette magát ezen a remek hangulatú versenyen ahol a hölgyek bebizonyították, hogy lesz ennek a versenynek évek múlva is folytatása, hiszen egyre többen neveznek a versenyre!

Köszönöm a kitartást, a sportszerű versenyzést mindenkinek!

Jövőre újra belevágunk, addig is feszes zsinórokat és nagy fogásokat kívánok!

 

EuroHorgász Magazin

 

Kalacsi János a verseny szervezője.

 

Aranyhal Horgászegyesület - Tápiószentmárton

 

 

                                                            VÉGEREDMÉNY:

 

 1.  Némethné Szűcs Mónika          Tápiószentmárton        3db csuka          239 pont

 

 2.  Molnár Lászlóné                        Nagykáta                     3db csuka          219 pont

 

 3.  Herczeg Orsolya                        Nagykőrös                   3 db csuka          174 pont

 

 4.  Kalacsi Jánosné                         Tápiószentmárton        2db csuka           167 pont

 

 5.  Sziládi Andrea                           Cegléd                         2db csuka            108 pont

 

 6.  Mlecsenkov Flóra                      Szigetszentmiklós        1db csuka             81 pont

 

 7.  Tomsics-Rangel Réka               Székesfehérvár              1db csuka            78 pont

 

 8. Schvart Erika                              Nagykáta                       1db csuka            77 pont

     Koncz Andrásné                         Szolnok                          1db csuka            77 pont

 

 9.  Farkas Éva                                  Várpalota                       1db csuka            75 pont

 

10.  Lévai Anett                              Tápiószentmárton            1db csuka            62 pont

       Kneifel Irén                                Gyula                            1db csuka             62 pont

 

11. Venyige Györgyi                        Kecskemét                      1db csuka           53 pont

 

12.  Holló Tünde                              Tápiószecső                     1db csuka           49 pont

 

13. Takács Ildikó                            Szigetszentmiklós              1db csuka            45 pont

 

14.  Berkóné Jónás Katalin               Szolnok                            1db csuka             44 pont

 

15. Szabó Johanna                            Szolnok                            1db csuka            40 pont

 

 

Legnagyobb hal : Kalacsi Jánosné, Molnár Lászlóné és Némethné Szűcs Mónika -74cm csuka

 

18 versenyző fogott halat: Össz eredmény 26 db csuka.

 

 

Kalacsi János EuroHorgász Magazin Versenyszervező

 

A bejegyzés trackback címe:

https://doricarp.blog.hu/api/trackback/id/tr122872155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása